Híres magyar szőlőfajták nyomában

Két fajtát mutatunk be. Mindkettő hosszú tenyészidejű, szárazságtűrő fajta. Mivel nővirágú fajták, ezért gondoskodni kell tiszta telepítése esetén porzó fajtáról. Alacsony, vagy középmagas művelésre alkalmasak. Hosszú metszést igényelnek.

A magyar szőlőfajták világa sokkal gazdagabb annál, mint amit egy rövid cikkben be lehet mutatni. Az alábbi táblázat nem teljes fajtagyűjtemény, hanem gyors áttekintés néhány régi, hazai kötődésű vagy magyar nemesítésű szőlőfajtáról.

Az érési idők tájékoztató jellegűek: termőhelytől, évjárattól és művelésmódtól függően eltolódhatnak.

Lássunk egy másik csoportosítás:

• Korai és illatos fajták: Irsai Olivér, Cserszegi fűszeres
• Régi, ritkább fajták: Demjén, Piros bakator
• Hagyományos magyar borszőlők: Ezerjó, Kadarka, Kövidinka
• Tokaji és hegyvidéki fehérek: Furmint, Hárslevelű, Juhfark, Kéknyelű

Piros bakator

Bakator

A Piros bakator fajta neve már a XVIII. századtól ismert. Neve (bacca d’oro) olasz származásra utal. Hozzánk az Érmellékről került. A természetes rendszer szerint convar. Pontica subconvar. Hasonnevei: Piros bakar, Ménesi rózsa, Ruzsica, Bakator grenat, Bakar, Bákor stb.

Régóta ismert és termesztett, hosszú tenyészidejű fajta. A filoxéravész előtt kedvelt étkezési szőlő volt, melyet Németországba és Svájcba is exportáltak. Leginkább a Balaton mellékén és Neszmély környékén termesztették. Az utóbbi években kezdték újra telepíteni, elsősorban a Balaton mellékén. A Kék bakator szőlőinkben ritkán fordul elő, míg a fehér változat még gyűjteményeinkből is hiányzik.

Fürtje közepes méretű, ágas, közepesen tömött. Normálméretű bogyói kicsi–közepes méretűek, gömbölyűek, erősen hamvasak. Bogyóinak színe kékes piros, húsa puha, lédús, héja közepesen vastag, íze közömbös. Jellemzően a nagy bogyószámmal rendelkező fajták közé tartozik. Általában október második felében érik, a Furminttal egy időben szüretelhető.

A fajta alacsony mustfokkal érik, kevés cukrot termel. Mustjának és borának savtartalma közepes. Kedvező évjáratokban finom illatú, kellemes, zamatos. Kései érése miatt rosszabb évjáratokban bora gyenge, egyszerű asztali bor.

Peronoszpórára közepesen vagy közepesnél fogékonyabb, lisztharmatra közepesen fogékony, nem rothad. Fagytűrése kicsi, mélyebb fekvések kerülendők, inkább a magasabb fekvések meleg, déli oldalain érzi jól magát. Talaj iránt nem igényes, szárazságot jól viseli. Mérsékelt zöldmunkát igényel. Vesszője jól beérik.

Demjén

Demjén; Forrás: szbki.pte.hu

A hosszú tenyészidejű Demjén szoros rokonságban áll a Góhér fajtával. A Demjén fajtanév már a középkorban ismert volt. Nevét valószínűleg a neki tulajdonított gyógyhatásai miatt a gyógyszerészek védőszentjéről kaphatta. Valószínűleg magyar eredetű, régi szőlőfajta. Ma már nagyobb felületen nem termelik, csupán fajtagyűjteményekben és szórványban fordul elő. Az utóbbi években Tokajhegyalján elkezdték szelektálását, és megindult kísérleti célú telepítése is.

Jó termékenyülés esetén fürtjei nagyok, lazák vagy közepesen tömöttek. Bogyója sárgászöld, húsos, héja közepesen vastag, húsa kissé kemény, íze semleges. A fürtök bogyóinak száma és mérete erősen függ a megtermékenyüléstől. A bogyó töppedésre, ill. aszúsodásra hajlamosak.

Bora kissé illatos, lágy, kedvező évjáratokban cukorban, extraktban igen gazdag, különleges minőségű. Elsősorban édesnemes bor készítésére alkalmas.

Peronoszpórára erősen, lisztharmatra közepesen, szürkerothadásra kissé fogékony. Korán zsendül, Szeptember közepén érik, de gyakran túlérésben, szeptember végén, október első felében szüretelik. Terméshozamát döntően befolyásolja termékenyülése. Terhelésre kevéssé érzékeny. Fagytűrése alacsony, szárazságot jól elviseli.